Magyar requiem – 1956, a Hungarian requiem - in memory of the victims of 1956, written in 2006.
Text: Hungarian poems by Gyorgy Gomori (1934), Istvan Vas (1910 - 1991), Milan Füst (1888 - 1967), István Sinka (1897 - 1969), András Fodor (1929), Gáspár Nagy (1949).
The text of this requiem:
I.
Ősz fordulóján
újra hallom a kürtszót
a messziről felzengőt
pár perccel mielőtt a menet
és történelmünk legönfeledtebb
karneválja megindult.
Gömöri György: Ilyenkor
II.
Feltámadtál, sírbatett nemzetem,
A hét sebedet látta két szemem,
És kezeden a vasszögek nyomával
Megjelentél a zárt ajtókon által.
A nyűvek között megmozdult a tested,
A sziklakövet félregördítetted,
És eljött közénk a pünkösdi lélek,
S értelme lett értelmetlen igéknek.
Vas István: Az új Tamás
Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép!
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben !
Melyik nép írta fel mostanában nevét,
így, hogy aranyat adott kezébe az Isten ujja?
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonáját fújja?…
Sinka István: Üdv néked, ifjúság
…köröskörül a csattogó,
vakogva dörgő fegyverek,
a vijjogás az út felől,
a surrogás a fák felett,…
Minket a mélység terhe húz,
hogy tengődjünk,ahogy lehet.
Mi sehová se tartozunk.
Nem is vagyunk tán emberek.
Vadak vagyunk,kivertek
bennünket mint az állatot.
Míg dőzsölt bent a gazda,
nekünk a koncból sem jutott.
Hát nincs mit vesztenünk,szívünkből
a félelem vasként kihullt, –
és most, kegyetlen óriások
világnak döntjük homlokunk.
Az örömök, az örömök
lámpái sandán ködlenek:
bárgyún kereng a mámorok
aklában forgó szédület.
Feljajdulnak a kürtök,
döngenek a megkergült dobok,
lüktet az ádáz ritmus.
ahogy a gépfegyver kopog.
A tükrök, fémek cikkanása,
akárha lángot bontana.
Bevert kirakatként csörömpöl
a cintányérok hars szava.
Fodor András: Elszántak
III.
Ne sírj értünk anyánk,
E föld oly porhanyó,
E föld most is hazánk,
És benn' nyugodni jó.
Ölelj, ölelj hát hűszívű hant,
Mind jó fiad, kit ölelsz alant.
Ne sírj értünk apánk,
Így elpihenni béke, –
…Mi láng vagyunk e földtekén
S öröktűz lesz e sírkereszt
Ölelj, ölelj hát hűszívű hant,
Mind jó fiad, kit ölelsz alant.
Füst Milán: Szózat a sírból
IV.
Requiem aeternam dona eis, Domine…
…Ők már kivárják
ott a föld alatt
hűségesen simul
homok agyag – és
nápolyiként a
megtört deszkaprés
nyelvük helyére hull
akár a kés
s fölvérzi utolsó szavuk
mihez alig volt joguk
itt hol végórán szólni is
rebellió, – fényes tűntetés -
és kinő szájukból
rettenet virág
sírjukat ott keresd
VILÁG ! – s ha vak rá?
süket és béna vagy nem meri ?
Isten a Világ gyáváit akképp
bűnteti hogy görnyedjenek itéletnapig -
de Ők már kivárják
ott a föld alatt
kivárja ott velük
homok agyag – és
csöndben kivájják fényük
a deszkaprés alól
mikor föltámadnak
halottaiból.
Nagy Gáspár: Ők már kivárják